A blogon az volt az utolsó "rendes" bejegyzésem lényege, hogy nyugvóponton vagyok a bloggal és az írással, mert a NIA az életem része lett. A felismerések természetesek, a kis külső megfigyelőm ügyesen végzi a munkáját és minden alkalommal megpróbál segíteni leválasztani azokat az érzéseket és reakciókat, amik már nem az enyémek (pl. régi sérülések), vagy sosem voltak azok (pl. minták). Természetesen nem mindig hallgatok rá, de ő megvonja a vállát: én szóltam. Mindegy, ott van, figyel, jelez, talán többször hallgatok Rá, mint nem.
Aztán eljutottam a Brown Beltre. Már az is csoda volt, mert úgy volt, hogy nem tudok menni. Aztán azt álmodtam, hogy a Debbie-vel (NIA alapító) és Helennel (NIA Trénerem) táncolok, és megkérdezik, hogy ugye megyek a januárban. Egy ilyen hívásnak elég nehéz volt nemet mondani, így megszületett a döntés, hogy igen. Minden körülmények között. Aztán az összes földi őrangyalom felajánlotta a támogatását, aztán az égiekkel együttműködésben pedig megszületett a tökéletes megoldás (ami egy teremtési esettanulmány) és a múlt héten szombaton elkezdődött az utazás.
Az első nap ellenállás. A második nap kicsi, és bújtatott ellenállás (jaaj, de fáradt vagyok, pedig olyan jó lenne az egész, meg ilyenek). Aztán jött a harmadik nap és beütött. A kék öv szerdán ütött be, erre tisztán emlékszem, így nem voltak elvárásaim most. Úgy voltam, majd jön az a tüzijáték. És amikor ezt elfogadtam, jött. Két napot nyertem az önelfogadással! Csúcs! Minden történés, minden mozdulat, minden másodperc tanítás számomra, minden zene, amit hallok, szerepel a következő pár év NIA óráján, te Jóóóéééég mi ez?? Csak vigyorogtam és azt sem tudtam merre vagyok arccal. Két nap telt el ebben az extázisban. Kicsit féltem is, hogy sosem fogom visszakapni a józan eszem és széthullok örökre, de tudtam, hogy a végére úgyis összeáll. Aztán szépen elérkezett az utolsó előtti nap, és elindult az apály. Aztán eljött a vége. Készen van. Egyben van. Hagyom még egy kicsit, és elkezdek dolgozni vele.
Amit a NIA tud - mindazon túl, amit az összes előző bejegyzésben leírtam:
A varázslatot hétköznapivá tenni (csak annyira, hogy tudjam: létezik és bármikor elérhetem). Az energiákat természetes módon kezelni. Biztonságos földelés mellett szárnyakat adni. Gombokat elhelyezni és használni, amiket be tudok nyomni, ha elveszítem a középpontom. Mindezt mindenféle sallangtól és manírtól mentesen úgy, hogy közben teljesen megmaradok önmagam. Ember, aki él és vét. Aztán visszamegyek embrió állapotba (5 stages) és újra megpróbálom. Egy magasabb szinten.
Hála és köszönet!
Aztán eljutottam a Brown Beltre. Már az is csoda volt, mert úgy volt, hogy nem tudok menni. Aztán azt álmodtam, hogy a Debbie-vel (NIA alapító) és Helennel (NIA Trénerem) táncolok, és megkérdezik, hogy ugye megyek a januárban. Egy ilyen hívásnak elég nehéz volt nemet mondani, így megszületett a döntés, hogy igen. Minden körülmények között. Aztán az összes földi őrangyalom felajánlotta a támogatását, aztán az égiekkel együttműködésben pedig megszületett a tökéletes megoldás (ami egy teremtési esettanulmány) és a múlt héten szombaton elkezdődött az utazás.
Az első nap ellenállás. A második nap kicsi, és bújtatott ellenállás (jaaj, de fáradt vagyok, pedig olyan jó lenne az egész, meg ilyenek). Aztán jött a harmadik nap és beütött. A kék öv szerdán ütött be, erre tisztán emlékszem, így nem voltak elvárásaim most. Úgy voltam, majd jön az a tüzijáték. És amikor ezt elfogadtam, jött. Két napot nyertem az önelfogadással! Csúcs! Minden történés, minden mozdulat, minden másodperc tanítás számomra, minden zene, amit hallok, szerepel a következő pár év NIA óráján, te Jóóóéééég mi ez?? Csak vigyorogtam és azt sem tudtam merre vagyok arccal. Két nap telt el ebben az extázisban. Kicsit féltem is, hogy sosem fogom visszakapni a józan eszem és széthullok örökre, de tudtam, hogy a végére úgyis összeáll. Aztán szépen elérkezett az utolsó előtti nap, és elindult az apály. Aztán eljött a vége. Készen van. Egyben van. Hagyom még egy kicsit, és elkezdek dolgozni vele.
Amit a NIA tud - mindazon túl, amit az összes előző bejegyzésben leírtam:
A varázslatot hétköznapivá tenni (csak annyira, hogy tudjam: létezik és bármikor elérhetem). Az energiákat természetes módon kezelni. Biztonságos földelés mellett szárnyakat adni. Gombokat elhelyezni és használni, amiket be tudok nyomni, ha elveszítem a középpontom. Mindezt mindenféle sallangtól és manírtól mentesen úgy, hogy közben teljesen megmaradok önmagam. Ember, aki él és vét. Aztán visszamegyek embrió állapotba (5 stages) és újra megpróbálom. Egy magasabb szinten.
Hála és köszönet!
(A fotón középen Helen, jobbján Marival, akinek köszönhetően megtaláltam a kedvenc kajás helyem.
Jegyezzétek meg: Hokedli.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://miania.blog.hu/api/trackback/id/tr688363260
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.