Bátran állíthatom, hogy az idei nyár csúcspontjához érkeztem augusztus 18-án, amikor megtartottuk az első BalatoNIA-t Almádiban, Dórinál. Itt most sajnos vissza kell mennem Ádámhoz és Évához, mert Dóriról, Tündiről, és Szilviről mesélnem kell.

Velük a NIA White Belt tréningen találkoztam, lassan már 2 éve - a négy vidéki lányka egymásra talált. Nem tudom, hogy már az első nap összenőttünk, vagy csak a másodikon, de egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy együtt mozgunk a tréningen, az ebéden, a Sugar Shop-os cukorsokkolásokon és észrevétlenül összeolvadtunk. Utolsó nap - mint a gyerekek a táborban - egymás nyakában lógva tettük meg a fogadalmat, hogy pár havonta vetésforgóban, mindig másnál, de találkozunk, táncolunk, inspirálódunk. Ezt imádom a felnőttségben, hogy van lehetőség bármit megtenni, és tényleg összehoztunk már 2 Ajka (Szilvi), egy Budapest (Én) és most egy Almádi (Dóri) találkozót. Így megmaradt a kapcsolat közöttünk és annyira él, annyira eleven, hogy sokszor elég Rájuk gondolnom és mosolygok. Megtelik a szívem azzal a vidámsággal, könnyedséggel és szabadsággal, amit az együttléteink adnak.

Ezen a hétvégén velünk tartott Péter is, aki megismertetett minket az igazi csí-vel. Mindkét közös reggelt gyakorlással kezdtük. Mindig is szimpatizáltam a tai chi módszerével, mert bejön nekem ez az áramlás dolog, illetve az a fajta erő, ami ilyenkor létrejöhet, hiszen nem csak a belső, hanem a külső energiát is használjuk, így még jobban felduzzasztjuk a folyamot. Az első reggel a technikával próbáltam megbirkózni és volt feladatom vele bőven. A 2. napon viszont egy balatoni mólon gyakoroltunk és az olyan élményeket hozott, amivel korábban még nem találkoztam. Péter mindent vett, ami belőlünk jött és ehhez alakította a foglalkozásunkat, így a végén akkora jin jang jeleket rajzoltunk, hogy majd' kiszakadt a karunk.

Éreztem én már energiát a kezemben, meg itt-ott megindulni, de valahogy soha nem tudtam megtartani és táplálkozni belőle. Éreztem már blokk oldódását is, de úgy, ahogy ott és akkor, úgy még sohasem. Feküdtünk a meditációban és egyszer csak azt éreztem, hogy egy pont körül összerándul a hasam, aztán éppen szemben, a hátsó felemen, a gerincem mentén, minimál fájdalomérzettel valami távozik. Hihetetlen érzés volt. Azóta minden reggel gyakorolok, próbálok nem csak a következő 10 perchez erőt gyűjteni, hanem folyamatosan, minden mozdulatból még-még nyerni és áramoltatni.

Napról napra érik és értődik meg az, amiről ez a hétvége szólt - a tanulság most mindenképpen az volt, hogy legyek nagyon nyitott, nagyon jelen és engedjek átfolyni mindent. Jó nagy kupi lehet belőle, de aztán végül minden a helyére csúszik. Egyszer Kató (Ő többek között meditációs csoportokat vezet és gyógyít) azt mondta, hogy amikor tanulunk, sok kis csomagot rejtünk el, aztán szépen megkerülnek, amikor szükségünk van rá. Kibomlanak és beolvadnak a rendszerünkbe. Folyamatosan épülünk, és egyre több színárnyalattal kapcsolódunk a szivárványhoz.