Nagyon régen nem írtam, és nem azért, mert nem volt mit. Sőt.

A nyár eleje álom volt, a vége rémálom. (Ezért van amúgy most ilyen sokáig jó idő, hogy bepótolhassam, ami nyáron kimaradt. Az élet igazságos.) A történések nagyon megfeszegették a határaimat és amikor már azt gondoltam, hogy minden szintemen lemerültem, akkor jöttem rá, hogy amiből töltekezem, az már rég nem az enyém. Az valahonnan jön, azt kapom. Szóval nem összeomlás és betegség lett a vége, hanem újraindítás. Újra megtapasztaltam, hogy ha valami szétesik, akkor esélyt kapok arra, hogy magasabb szinten rendezzem össze, hogy jobb/an legyek. Jobb abban, hogy megközelítem azt az életminőséget, amiben élni szeretnék. Tavaly tudatosult ez bennem először, amikor mindent megváltoztattam magam körül. Aztán egyik este ültem ugyanúgy a vákumkanapén (beszippant és nem ereszt) és azon gondolkodtam, hogy, ha ugyanúgy fogok élni, ugyanazokon a dolgokon fogok rágódni, akkor tök fölösleges volt ez a nagy felhajtás és pazarlás volt ez a sok változásba belefektetett energia.

Persze nagyon nehéz hazatalálni ott legbelül. A körülményeinket viszonylag könnyen változtathatjuk, de ami ott belül van, az teljesen immunis arra, hogy hol élünk és éppen melyik munkahelyet gyűrjük. Ha a kis szívünkben nincsen béke, csak a mókuskerekünket tekerjük vadul.

Amikor Niazom, akkor béke van. Veszélyes is, mert mindent megkapok abban az 1 órában, amikor tanítok: bárki lehetek, mindent megélhetek, mindent megoszthatok, mindenkit boldoggá tehetek. Nehéz azért ezt űberelni, de nem alapozhatok csak erre. Az életet élni kell és pont. Akkor és ott. Felelősségteljesen, tudatosan, jelenlévőként és könnyedén. Mindig, nem csak amikor jó. És akkor egészségesek leszünk.

Az Új Medicina azt mondja, hogy 5 olyan ismérve van azoknak a konfliktusoknak, amire a testünk elváltozással (betegséggel) reagál:

• Drámai
• Váratlan
• Megütközés jellegű
• Elszigetelten megélt
• Átmenetileg nincs megoldás

Ennek az 5 ismérvnek egyszerre kell teljesülnie, hogy "belebetegedjünk", és elég egyet felszámolni, hogy a gyógyulási szakaszba lépjünk, amit egy kicsit (nagyon!) másképp értelmez ez a rendszer, de annyira bio/logikus, hogy lassan kénytelen vagyok elfogadni.

További infó:

Tehát, ha rendszeresen Niázunk, akkor ezeket a konfliktusok feldolgozzuk az órán - megéljük, eltáncoljuk. Sőt, egyszerűen el is kerüljük Őket, mivel, ha jól vagyunk, nem akadunk fent, nem élünk meg mindent drámaként, és pláne nem érint váratlanul, mivel jelen vagyunk. Aztán meg, mivel maximumra nyitjuk az optikánkat, "olyan nincs, hogy nem" alapon nem létezhet olyan helyzet, amire nem találunk megoldást. Bónuszként, mivel megtanulunk kapcsolódni az éghez, és a földhöz, végtelen erővel és hittel rendelkezünk.

Nekem ez a fő fókuszom, és ezt szeretném óráról-órára megmutatni, megosztani, gyakorolni-gyakorolni-gyakorolni, és a végén tökéletesen, természetesen élni benne. 

Ui.: Egyébként meg az a kedvencem, hogy ennyi minden benne van egy órányi, egyszerű és önfeledt táncban. Már akkor is jó, ha csak élvezzük, de, ha még tudjuk is mi történik közben és általa, akkor nem tréfál meg minket az a tökéletesen működő, viszont vezérlésre (és nem érzésekkel kapcsolatos feladatokra) kialakított agyunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.