Először is megérkeztünk a 2013. évbe! Szerettem volna írni 2013.12.31-én, de valami olyan eufórikus hangulatban telt az év utolsó napja, hogy egyszerűen csak kapkodtam a fejem, meg a szívem és próbáltam először megérteni, aztán meg valahogyan befogadni. Mert a sok rosszat már megtanultam kezelni, de a sok boldogsággal nem mindig tudok mit kezdeni.

Én nem tudom mi történt, egyszerűen csak jó volt. Mondjuk előtte Hriczu Andival vonultam el 3 NIA napra, aztán Vele készültem fel a Karácsonyra is, majd még tetéztem Joós Zsófi év-elengedős-dobos órájával... végülis így akkor lehet, hogy érthető? Mindegyik esemény külön-külön oldalakat érdemelne, de nem tudtam magam letenni a számítógép elé. Minden alkalommal már az is megbizsergette a szívem, hogy úton vagyok oda, hogy van még egy családom, ahova időnként hazatérek. Bármikor fel tudom idézni az első lélegzetvételeket, amit a kezdő körben veszek, ahogy felkészülök arra, hogy akárhogyan is érkeztem, máshogyan fogok távozni, hogy újra meg újra rátalálok valami ismeretlenül ismerős érzésre, emlékre, blokkra (stb.) odabent, de ami egészen biztos, hogy könnyű leszek utána.

Aztán kicsit meg is betegedtem. Valami makacs nátha, ami éppen csak annyira gátol, hogy bosszantson. Nem ver le, csak úgy ott van és huzigálja a hajam. Incselkedik velem. Aztán jött egy beszélgetés, hogy valaki, aki mondjuk NIA-t tanít (vagy bármi egészség irányába mozdító technikát), hogyan lehet egyáltalán beteg? Ez egy igazán nagyon jó kérdés. Elsőre a jutott az eszembe, hogy egyszerűen emberek vagyunk. Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy én ezen mennyire szeretnék változtatni. Jó, persze nem úgy, hogy akkor holnaptól mondjuk nyúl leszek, de hogy mennyire szeretnék kilépni ebből az esendő és halandó szerepből. A napokban jöttem rá, hogy semennyire. Inkább szeretnék egy boldog és minőségi emberi létet, mint az örök elégedetlenség és kudarc érzését, amiért újra és újra szembesülök azzal, hogy nem sikerül „megvilágosodottként létezni”. Így elfogadtam, hogy időről időre betegséggel próbálom felhívni a figyelmem valamire, ami fontos, de mégsem veszek róla tudomást. Igazából nem is kell mindig érteni, néha csak egy kis törődésre vágyunk magunktól, vagy másoktól. Néha éppen azzal tápláljuk, hogy meg akarjuk fejteni és ezzel a figyelemmel tartjuk fent a leghatékonyabban. Úgyhogy abban maradtam végül magammal, hogy most nem fogom ezt megfejteni (amúgy meg úgyis tudom az okát, csak nem akarok szembenézni vele – hiszen mit is jelenthetne az, hogy nem kapok levegőt, mint azt, hogy valami, vagy valaki miatt nem kapok levegőt…), csak elkezdtem gondosan ápolni és szeretni a testem. Adok Neki finom és éltető táplálékot, alvást és mozdulatokat. Szereti, mert gyógyul.

Szóval az egészség a sajátunk, a döntéseink a mieink, a felelősség az életünkért alapvetés, a hitrendszerünket mi építjük fel, tehát a szabályokat is mi írjuk. Vannak olyan dolgok, amik a tapasztalatok és a nagy számok törvénye alapján sokaknál működik, de a választ a saját kérdéseinkre csak mi tudjuk. Válaszokat pedig akkor kapunk, ha jelen vagyunk. És nem csak fejben és nem csak testben és nem csak szívben, hanem egyszerre, egy időben minden sejtünkkel és minden bennünk áramló energiával. Van, aki ezt készség szinten műveli (mondjuk a gyerekek), de nekem például kellett egy eszköz, hogy megtanuljam és kell ez az eszköz, hogy emlékeztessem magam erre újra meg újra. Nekem ez a NIA és ez a tánc. Ez a mozgás. Mert mozgásban a lélek.

Ezek után – kicsit megkésve, de –  jelen/létben gazdag 2013-as évet kívánok nagyon sok szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.