Hol van szükség egyensúlyra? Szerintem mindenhol, mivel mindenben ott van a polaritás és a kettősség.

Elsőként ott van a testünk és a lelkünk, sőt, fő rendezőként ott figyel még az elménk is. Aztán ott van a folyamatos változás, kézenfogva az állandóság utáni vágyunkkal. Aztán mehetünk tovább a kiáradó és befogadó energiával, a szabadsággal és kötöttségekkel, vagy máshogyan mondva a lehetőségeink és a korlátaink témával. Mert igazán tényleg mindEgy, csak millióképpen van jelen az életünkben.

Ezek a kettősségek engem egy időben teljesen ki tudtak zökkenteni, keresgéltem melyikben érzem magam jobban. Próbáltam nagyon "spirituális" lenni, de akkor elszakadtam a valóságomtól. Jó, akkor menjünk vissza a testünkbe, de akkor meg szomjazott a lelkem. 

A táncban éreztem meg legelőször a lehetőségét annak, hogy mindkettővel foglalkozhatok egyszerre. Aztán az is kettévált: hihetetlen lelki/érzelmi/szellemi élményeim és felismeréseim voltak, de a testemet sutának éreztem. Nem kedveltem túlzottan a kész NIA rutinokat, én szárnyalni szerettem volna, minden egyes alkalommal megváltani a világom. De mindig belerondítottak a képbe a hétköznapok - ezek a csúnya földi dolgok. 

Aztán eljött a tréning, meg eljött Debbie, és Hriczu Andi is ráerősített arra ("Sacikám, földelj!!"), hogy hello, itt vagyunk a testünkben, táncolj nyitott szemmel, legyél benne a mozdulataidban, legyél benne az életedben és földeld le magad. Egyszerre növessz gyökereket és nyúlj az ég felé. Na persze, én, aki még táncolni is csak lábújjhegyen, hogy a lehető legkevesebb részem legyen idelent. Könnyű kiszakadni, akár felfelé (spiritualitás), akár lefelé (anyagi világ), akár kifelé (hétköznapok), akár befelé (lelki dolgok). Pedig itt vagyok és szeretném, ha az életemet olyan minőségben élném, amivel maradandó/valós élményeket gyűjthetek és vihetek majd magammal. 

Ezért nagy duzzogva, de elfogadtam, ha már így vagyunk itt - testben, lélekben, szellemben. Egóval. Azóta érzem úgy, hogy a mozdulataim kezdik követni azt a mintát, amit fejben elképzelek. Igen, használom a figyelmem arra, hogy megnézzem, hogy egy lépés mitől lesz olyan, amilyen. Egy egyszerű karemelés mitől lesz kecses és lágy, vagy éppen mitől lesz erős. Figyelem és követem a rutinokat, és azt vettem észre, hogy a csodák így is megtörténnek. Nem mindig értem őket, de arra jutottam, hogy miért kéne mindent megérteni? Azért, hogy újabb rágcsálnivalót adjak magamnak, amivel újra elvihetem a figyelmem a jelenről?

Végül arra jutottam, hogy nekem ez tetszik. A NIA gyakorlatias módszer és hála ennek a gyakorlatiasságnak, úgy lehetek benne szabad, hogy csak a figyelmemnek azt a részét tartja ott, ami ahhoz kell, hogy létrehozzam az egyensúlyt és a szívem/lelkem legyen szabad, ezáltal boldog és elégedett. Minden helyzetben és minden korlát ellenére.  Van egy könyv, még nem olvastam, de a címe nekem már egy teljes tanítás: Szeresd magad és mindegy kivel élsz. Ezt továbbgondolva meg is érkezünk a NIA-hoz - Love Your Body, Love Your Life és mindegy milyen körülmények között élsz. Azt hiszem ezt elérni és tartósan magunk mellett tartani, egy életre elég tanulnivaló - nekem. Megtalálni az egyensúlyt és megtalálni a legrövidebb utat hozzá, ha kibillenek. Mert kibillenek, mert nem laboratóriumi körülmények között élek és így kell megtalálni a stabilitást a változásban. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.