Ünnepelni jó. Engem nem zavar, ha "szocialista", vagy külföldről érkezett, vagy mittomén milyen indokkal fújjjolt ünnepről van szó.

Nekem az ünnep azt jelenti, hogy sokan és egyszerre fejezzük ki tiszteletünket/szeretetünket/hálánkat valamilyen létezőnek, vagy akár nem létezőnek. Értem, ha valakinek ez nehéz.

Tegnap összeszerveződtünk (Kingának nagyon nagy kösssz az összefogásért és szervezésért), hogy beletáncoljuk magunkat mi is a One Billion Rising közösségbe. Egyszerűen csodálatos és lenyűgöző volt, ahogy egy tornaterem nagyságú tánctermet betöltöttük piros és fehér színekben ragyogva, mert ragyogás volt ez a javából. Megint otthon voltam/voltunk, együtt, egy/ség/ben. Kézzelfogható volt minden érzés, csorgott le az arcunkon, a bőrünkön, a falakon. Akkor és ott, „csak” szívtam magamban azt az élményt, ahogy egyszerre mozogtak a lábak, a kezek, a szemek, a szívek. Két olyan pillanata volt ennek a kapcsolódásnak, ami még mindig a hatása alatt tart.

Az egyik, amikor a Break the chain zenére a szorgalmasan felkészült táncosok eltáncolták a hivatalos koreográfiát és ugyan mi ott hátul nem tudtuk, és mégis tudtuk, mert ránk ragadt. Néztem magam előtt Évit, aki olyan szenvedéllyel élte meg azt a pár percet, hogy az már önmagában sodort, de amikor a végén mindannyian felemeltük a kezünket, bevillant, hogy most vajon hány kéz mutat ugyanígy az ég felé... hát ott egy pillanatra megcsiklandozott a végtelenség érzése.

jam_1.jpg

A másik, amikor sorra kerültem és nagyon sokan voltunk és én még ilyen sok ember előtt azt hiszem sosem álltam elöl. Szerencsére, már ezektől a helyzetektől nem félek, mert ahogy elindul a zene, megszűnik az ijedtség és zavar. Az még külön megtámogatott, hogy addigra már olyan szinten értünk össze, hogy minden mozdulat egyértelműen indult el a mellkasomból, folyt ki az ujjaimon át, járta be a termet és érkezett vissza hozzám. Utána jöttem rá, hogy csak nagyon nagy vonalakban csináltam azt, amit terveztem, de hát ugye „ember tervez, Isten végez”. Tegnap mindent tökéletesen intézett. Fura (vagy nem is), de mostanában nagyon felértékelődött bennem az Élet, mint minőség, mint áramlat/fuvallat, mint mindent mozgató energia. Aztán lehet, hogy végül megint kiderül, hogy ez egy és ugyanaz? Már megint kiderül, hogy MindEgy? Ezt úgy szeretem, ez izgi, ez örök feladvány: minden érzést, gondolatot, eszmét elvinni addig a végső igazságig, ahol minden egyesül.

A bejegyzés trackback címe:

https://miania.blog.hu/api/trackback/id/tr665082056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása